Ska

A „ska” szó eredete nem egyértelmű. Legtöbben hangutánzó szónak tartják, mely a gitár felütéseit utánozza, de Cluett Johnson „skavoovie” köszöntéséből és a Staya Staya ritmusból is eredeztetik.

 

Charley Ace “Swing A Ling” mozgó Sound System stúdiója

A 40-es évek végén, az 50-es évek elején kezdett kialakulni Jamaicában a sound system-kultúra. A szegényebb jamaicai lakosoknak nem volt pénzük rádióra, sem lemezekre és koncertekre, így az utcai sound systemekből, azaz teherautókra erősített, házi készítésű, festett hangfalakból hallgatták a legújabb rhythm and blues zenéket. A selectorok (a dj-k előfutárai) többször utaztak Amerikába, hogy beszerezzék a sound systemük számára a legjobb, legfrissebb lemezeket.

 

 Az ötvenes évek végére változott a tengeren túli divat, a fő irányvonal a rock and roll lett, amit azonban a jamaicai közönség nem szeretett, és továbbra is új rhythm and blues slágerekre voltak éhesek. Clement „Coxsone” Dodd ezért úgy döntött, hogy elkészíti saját, jamaicai rhythm and blues-felvételeit, jamaicai zenészekkel, megpróbálva leutánozni a népszerű amerikai stílust. Prince Buster, King Edwards és Duke Reid szintén elkészítették saját felvételeiket és az 50-es évek végén megszületett a rhythm and blues-, a mento-, a calypso- és a jazz- hatások kereszttűzében a ska-zene.

1963-ban Coxsone Dodd megalakította saját stúdióját, a Studio One-t, amely a 60-as évek felvételeinek nagy részét készítette és meghatározó szerepe lett a jamaicai zene fejlődésében.

 

Jellemzői:

       A ska 120-130 bpm tempójú, a rhythm and blues felütéseit gitárral, zongorával és gyakran fúvósokkal (főleg pozannal) megerősítő, walking bass-alapú zene. Dobritmusa a jazz, az afrikai burru- és a jamaicai nyabinghi rastafari-stílusok sajátos ötvözete, melyet Count Ossie dobjátékát dobszerelésre (lábcin, pergő, lábdob) átültetve Lloyd Knibb, a Skatalites dobosa talált ki. A dobkíséretnek központi szerepe van a ska-ban, hiszen lüktetését főleg a dob különbözteti meg a rhythm and blues-tól, és teszi egyedülállóvá.
A hangszeres szólókat jamaicai jazz zenészek játsszák, és bár igyekeznek a zene táncolhatóságát nem megtörni, a szólóik egyértelműen jazz gyökerűek.

 

Az első ska-felvételnek többen Theo Beckford 1959-es Easy Snappin’ című felvételét tekintik, mely Nina Simone és Rosco Gordon zenéje hatására készült. Ám az 1961-es Folkes Brothers-felvétel, az Oh Carolina már valódi ska zenének nevezhető. Minden bizonnyal ennek a felvételnek a hatására alakult ki Lloyd Knibb klasszikus ska-dobkísérete.
Az 1963-ban készült Simmer Down-felvétel a Wailing Wailers-től (később Wailers, majd Bob Marley and the Wailers) már minden fontosabb ska-stílusjegyet magáénak tudhat, a folyamatos fúvósakkord-felütés és a ska dobkíséret is megtalálható benne.
Első kiforrottabb lemezek a 60-as évek közepén készültek, mint például Don Drummond 1964-es Jazz-Ska Attack című, vagy a Skatalites ugyanez évi Ska-Authentic című albuma.

 

 

The Skatalites

A ska iránti lelkesedés Jamaicában a kezdetektől fogva óriási volt, és ezt csak erősítette a sziget 1962-es függetlenné válása, melyet Derrick Morgan – Forward March című, és a Skatalites – Freedom Sound  című szerzeménye is ünnepelt. A ska 1964-ben lett világhírű, amikor a jamaicai Millie Small Londonban felénekelte az 1956-os My Boy Lollipop című rhythm and blues dalt.

A stílust ez a dal ismertette meg a világgal, a lemezből 600.000 darab fogyott. Jamaicában is jó üzlet lett a ska a 60-as évek közepén több kiadó is létrejött.

A ska-zene az 1960-ban alapított Blue Beat kiadó segítségével jutott el Angliába, ahol hamar népszerű lett. A Blue Beat 1967-ig a legtöbb jamaicai producerrel megegyezett, és ennek következtében több mint 400 kislemez, és 12 nagylemez jutott el Londonig.

A hangtechnika fejlődése és a többsávos felvétel megjelenése lehetővé tette a producereknek, hogy a hangzással kísérletezzenek és sokkal jobb minőségű felvételek születhettek, mint a fonográfos technikával. Mivel Jamaica függetlenné válásakor nem csatlakozott a berni konvencióhoz (csak 1994-ben), mely a dalszerzők jogait védte nemzetközi szinten, számtalan feldolgozás született, és népszerű amerikai és angol slágereket hangszereltek át ska-ba, a dalok címeit is megváltoztatva. Így több olyan ska felvétel született, ami popzenei hatásokat is hordozott. Ez megmutatkozott az 1964-es New York-i világkiállításon, ahol a populáris hozzáállású Byron Lee & the Dragonaries Jimmy Cliff-fel és Millie Small-lal mutathatta be a ska-zenét, mint Jamaica új zenéjét a nagyközönségnek, az autentikus Skatalites helyett.

 

Egyedüli a ska-zenében, hogy az afro-karibi és afro-amerikai ritmus alapú tánczene jazzes szólókkal párosul olyan producerek kezei között, akik a hangzásra is rendkívül igényesek voltak. Már a 60-as években megmutatkozott a felvételeken, hogy a jamaicai producereknek különös érzékük van az ízléses hangfelvételek készítéséhez, kizárólag amerikai és angol mércékkel érdemes mérni a 60-as évektől készült jamaicai lemezek hangzásának színvonalát. Ezen kívül a jamaicai zenészek kiváló technikai felkészültsége és stílusérzéke is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy maradandó értéket képviselő felvételek szülessenek.

 

A legnagyszerűbb énekesek között meg kell említeni Toots Hibbertet, Prince Bustert, Derrick Morgant, Laurel Aitkent, Jackie Opelt, Erick „Monty” Morrist és Lord Tanamo-t, a vokálegyüttesek között az Ethiopians-t, a Melodians-t, a Paragons-t, a Pioneers-t és a Wailers-t. A korszak vezető ska-zenekarai a Skatalites, a Byron Lee & the Dragonaires és a Maytals voltak, melyekben számtalan kiváló jazz-zenész játszott.

 

 


 ~ Köszönet a PASO billentyűsének, Benkő Dávidnak!
forrás: Benkő Dávid János: Jazz és Jamaica (2010)  ~