Jamaica

 

Jamaica a Karib-térség harmadik legnagyobb szigete, mintegy 11000 km2 (hazánk területének kilencede), nevét az őslakos indiánoktól kapta, Xamayca jelentése az erdő és víz földje.

Jamaica egy 1717-ben készült térképen.

Columbus 1494-es partraszállásáig a szigetet arawakok és tainok lakják, akik a kolonizáció áldozatai lesznek. A spanyolok 1517-ben kezdtek rabszolgákat szállítani a szigetre, így az 1655-ös angol hódítás idejében Jamaica lakosságának már ¼ része afrikai volt. A rabszolga-kereskedõk már a tengeren elszórakoztak a fekete lányokkal. E kapcsolatokból született gyermekeket nevezték aztán „saltwater creoloknak”, azaz sósvízi kreolnak.

Az angolok a XVIII. században több mint 600.000 rabszolgát szállítanak a szigetre Afrikából, embertelen körülmények között, hogy cukor- és kávétermesztésre kényszerítsék őket. Jamaica a XIX. századra a világ vezető cukor exportőre lett. 1807-ben betiltották a rabszolgaimportot majd 1834-ben a rabszolgaság intézményét is, ami a lakosság közel 90%-ának jelentette a felszabadulást.

 

1866-ban koronagyarmattá lesz Jamaica, majd nem sokkal ezután részleges önkormányzatot kap.

1872-ben Kingston lesz a főváros, ekkor már a banánkereskedelem az ipar legfontosabb mozgatója.

Az 1930-as években többpártrendszer alakul ki a gazdasági válság hatására. A teljes függetlenséget a sziget 1962-ben nyeri el.

 

A mai jamaicai gazdaság kulcságazata az idegenforgalom. Az északi parton Runaway Bay és Montago Bay egész évben napfénnyel, kellemes hõmérsékletű tengerrel várja a külföldi, elsõsorban amerikai vendégeket. Jamaica alig három és fél órányi repülõútra van New Yorktól, ötcsillagos szállodákat, jó kiszolgálást, a tizenkét hónapos jó időt, zavartalan kikapcsolódást kínál az ide látogatóknak.

 

Jamaica vallásai:

Ras Tafari

Jamaicából ered a rasztafariánus vallás. A rasztafári elnevezés a Ras Tafari névből ered, ez volt a neve Szelasszié császárnak a koronázása előtt.

A jellegzetes raszta frizura szorosan kapcsolódik a mozgalomhoz, de nem általános a követők között. A raszták számára a marihuána (ganja) szívása spirituális cselekedet. Szentségnek tekintik, ami elősegíti a tudatosságot, békét és közelebb viszi őket Istenhez. A raszta mozgalom a világ számos részén elterjedt a reggae zene közvetítésével, ami főként Bob Marleynak köszönhető.

 

Zenei örökség:

Jamaicába számos zenei stílus visszavezethető. Legismertebbek a Reggae, Ska, Dancehall, Rocksteady, Dub, Ragga. Az amerikai hip-hop zene is jamaicai közvetítéssel alakult ki, a New York-ba bevándorló jamaicaiak révén, akik kezdetben reggae és dub zenékre mesélték történeteiket. Az amerikai közönség hatására zenéjükbe disco, rock és funky elemek is keveredtek.

A Londonba vándorló lakosoknak pedig Drum and Bass stílust köszönhetjük. A több százezer nyugat afrikai – főleg ghánai, nigériai, kongói és angolai – rabszolgával együtt az afrikai zene is Jamaicába érkezett a XVI. században. Legnagyobb számban a ghánai ashantik és fantik, illetve a nigériai ibók és yorubák voltak.

A jamaicai zenékre igen jelentős hatással bírt a rabszolgaság okozta szenvedés es az ezzel párosuló szabadság utáni vágy. Zenéjük, melynek két legalapvetőbb megnyilvánulási formája a vokális, énekes forma és a tapsolás volt sok dologban különbözött az európai rabszolga-kereskedők által hallott zenéktől. Lejegyzetlen, szájhagyomány útján terjedő zenéről lévén szó, az improvizáció legtöbbször megkerülhetetlen eleme volt az előadásoknak, melyek többnyire a népzenékhez hasonlóan alkalomszerűek voltak és társadalmi, közösségi funkcióval bírtak. A szólista és a kórus közötti párbeszéd, a felhívás-válasz forma jellegzetes ismertetőjegye volt a ritmusközpontú nyugat-afrikai zenéknek.

 

A legfontosabb hangszer az afrikai zenében az énekhangon és a tapsoláson kívül a dob, mely az ashantik szerint Isten hangja és egy Kokokyinaka nevű madár – a dobosok totemállata – hangja után tanultak meg dobolni.

A dob nem csupán központi szerepet tölt be a zenében, hanem a spirituális világ megismeréséhez is közelebb visz. Egy 1688-os afrikai felfedezés egy tok nyakara kifeszített lószőrből álló hangszert is feljegyez, mely a gitár őse lehetett. A kongói hagyományokból táplálkozó, de már Jamaicában kialakult „kumina” egy olyan kulturális forma, mely vallást, zenét és táncot is magába foglal és melyben fontos szerep hárul a vezető dobosra.

A kumina is szerepet játszott abban, hogy az afrikai hagyományok egy része generációkon keresztül fennmaradt, a zenét sokszor a túlélést segítő eszközként használó jamaicaiak között.

 

A rabszolgaimportot tiltó 1807-es törvény következtében a kapcsolat Afrikával az 1800-as évek elején teljesen megszakadt, ami azt eredményezte, hogy a XIX. század végére már jamaicai születésűek alkották az ország népességének döntő többségét. Ekkor már a jamaicai identitás szerves részévé vált a gyarmattartó angolok és hittérítők által képviselt európai kultúra és zene is.

Autentikus jamaicai népzenei együttes

 Egy 1907-es jamaicai népdalgyűjteményben szereplő dalokban nagyrészt az angol mondókák, énekek hatása érvényesül. Walter Jekyll angol zenekutató Jamaican Song and Story című könyvében négy csoportra bontja a jamaicai népdalokat: annancy stories (gyermekdalok (annansi pókot jelent ashanti nyelven)), ring shouts (körtánc), digging sing (munkadalok) és dancing tunes (táncdalok).

Dalszövegeik is egy angol alapú nyelven, a jamaicai patois nyelven szólalnak meg. A jamaicai zenék kialakulására az európai es afrikai zenén kívül közvetlen hatást gyakoroltak az afro-karibi műfajok, melyek közül a kubai és a trinidadi hatás érezhető leginkább. Ezek áttetelesen szintán az afrikai hangsúlyeltolásos- és poliritmusok és az európai (francia, spanyol) zenék keverékei voltak, ám mégis egyértelműen megkülönböztethetőek a jellegzetes, karibi zenei vonások.

 

 


 ~ Köszönet a PASO billentyűsének, Benkő Dávidnak!
forrás: Benkő Dávid János: Jazz és Jamaica (2010)  ~